2008. november 22., szombat
#637
21:15, a bejegyzést amelie írta
| 2 komment
igazából chrissie abbott miatt van az egész, annyira beleszerettem a grafikáiba, hogy széppé akartam tenni ezt is, dehát ennyire sikerült, úgyhogy ezentúl az érthetetlen nevű másik helyen. biztos szimbolikus is. a je serai azt jelenti hogy én leszek (vagy s-sel a végén, nem tudom, januártól végre tanulok franciául), valami előremutató akart lenni amikor elkezdtem, de ennyiről nem is álmodtam. volt egy tizenöt éves buta és ártatlan, és kapott sok mindent, főleg attól a szerelemtől meg egy csapatnyi egyetemistától, és bizonyos értelemben most már sokkal okosabb, de úgy tűnik, van valami, amit akkor tudott, és most már nem. na mindegy, itt van ez a pár év.
ez volt veled az életem.
2008. november 19., szerda
#636
21:25, a bejegyzést amelie írta
| 1 komment
hoppá hát ezt elrontottam. kénytelen vagyok csinálni egy újat.
2008. november 16., vasárnap
#635
10:23, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
we are entranced
piros trolibuszokon megyünk a reggeli ködben, más a levegő színe és szaga és hőmérséklete, nagyon novemberi. bent lámpák ilyenkor. megyünk a dolgunkra a világ rendje szerint.
a városrészek lassú átmenetekkel csúsznak egymásba, a zsidónegyed sokat megélt partiutcáiból a külső erzsébetvárosba, ahol egyre több a fákkal szegélyezett utca, és a nem sokat ígérő gangos bérház, kifelé a macskaköves thököly úton zuglóba, vagy a dózsa györgy út felé a városligetbe. a trolibuszoknak külön városrésze van, budapesten máshol nem közlekednek.
dürerkert szobáiban kedves berzsenyisekkel boroztunk akik mellesleg együtt érettségiztek oroszból a lédererrel, meg ilyenek, a dürer meghatározó, itt dőlt el az életem kétezeröt december nyolcadikán mikor elmentem a cséhá egyik felolvasóestjére, ide jöttünk nyár végén a szétcsúszott ragyogásos este után, mikor még másképp is lehetett volna, és végülis innen mentünk haza most is, és lehet új terminológiákat gyártani (legalábbis illene).
ezenkívül megettünk harminc palacsintát és további lehetetlen módokon viselkedtünk, aztán elvitt a hetesbusz a szélesen otthonos thököly úton zuglóba, ahol pálinkázós lánybuli volt az egyik lánynál, akivel nyáron együtt dolgoztunk. soha nem iszom pálinkát, meglepő volt, hogy teljesen józan marad tőle az ember, pedig másra számítana. aztán visszamentem a városba, és negyed egykor még beültünk filuval a dob utcai nyilvános nappalinkba két szolid rozéfröccsre, és hajnalig beszélgettünk. most pedig fáradt vagyok.
2008. november 12., szerda
#634
16:01, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
ma reggel animáción benyitott a terembe egy férfi, akiről kiderült hogy ő csinálta a kockásfülű nyulat. annyira boldog voltam.
2008. november 11., kedd
#633
13:26, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
sajnos a hétvégén úgyszólván semmit nem fejlődött a tézisem, de ma reggel úgy döntöttem hogy távolmaradok a hegytől, ahol az édes egyetemem van, és hasznos munkát végzek (gimi tizenkettedik, ajjaj, megint kezdődik)
így hát ma fejlődött, ha nem is sokat, mivel a reggel nagy részében teázgattam és david bowie-t hallgattam a fürdőkádban, de legalább már van egy normális vázlatom, és arra jutottam hogy ez az egész az átjárásokról szól, a hidakról ember és ember, vagy emberek és a világ között. lehet hogy az lesz a dolgozatom címe hogy tilos az á! nem tudom ez mennyire jó ötlet.
aztán elindulok lassan a rózsadombra grillezni, formatervezés óra címén. kedvelem ezt az órát, múltkor ennek keretében sikerült egy délután alatt három kiállításmegnyitón berúgni. úgyhogy ha ma svábhegy nem is, de lesz rózsadomb aztán gellérthegy. a hófödte csúcsok.
i'm ready, i'm ready, i'm ready, i'm ready, i'm ready
2008. november 9., vasárnap
#632
19:59, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
swinging on the backyard egész nap hallgatnám és a zene átjárja az irreálisan sötét szobát és olyan mintha éppen ugranánk egy hegy tetejéről legyőzhetetlenek vagyunk
izgalmas volt az előadás, nem múlt el öt perc hogy színészek és közönség ne változtatta volna a helyét, célszeméllyel cigarettakérés ürügyén ismerkedtem meg az európa eszpresszóban, felmerülő költségeim kávé és telefon negyvenöt fillér, még sok ilyenre kíváncsi vagyok.
meg voltunk még a kiadóban a barátnőkkel hét közben, és a mumusban hétvégén, tapétás parkettás otthonparti ablakokkal, ebédeltem nagyszüleimnél meg másik nagymamámnál, és komoly dialógusokat folytattam az öcsémmel, heves ájuldozások közepette.
ki érti ezt. hogy én ilyen még soha, a tizennyolcemeletes panelházak óta.
sétálok ki a macskakövön és zavartan énekelgetek, strawberry girl christine, suttogva az utcák novemberi szürkeségébe.
2008. november 7., péntek
#631
12:09, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
nekem van tézisem.
a szubjektivitásról fogok írni. arról, hogy nem láthatunk mások fejébe, soha nem fogjuk megismerni a másik ember gondolatait. only bodies can meet. elég pesszimista. de most egyébként is ilyen problémák foglalkoztatnak, úgyhogy nem véletlen. tizenötezer karakter, teljesen lehetetlen. igazából egyetlen gondolatom sincs, amivel kibővíthetném az alapgondolatot. remélem este hétig javul a helyzet.
aztán megnézzük a panni rendezését, kíváncsi vagyok, az újabb városilegendára is.
az új hírek, hogy samppa hazamegy, és hogy viktor szépen induló házasságtörésük második hetében szakított ritával, ez két olyan történet, amiből ismét sokat lehet tanulni, erre pedig láthatóan szükségem van. megint úgy érzem, mintha a csodálatos életem egyenesen a semmibe vezetne.
2008. november 5., szerda
#630
13:38, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
mielőtt végleg magukkal rántanak az intencionális rendszerek --
nem akartam megírni a handoutot. de végül megírtam. aztán meghalt a gépem. végigsétáltam. vasárnap a mávszignál visszhangzik az utcáinkon.
este az öcsémmel hintáztunk a kós károly téren a sötétben, és beszélt hozzám a testvérem, a két és fél éves, mindig van valami, amit éppen csak kezdünk felfedezni.
cséhán a versem, a címnélküli, az egyetlen, vicces hogy ezzel a névvel a jelenlévők felét sikerült kiborítani, én nem ezzel foglalkoztam volna a helyükben mert nem releváns, viszont szerzőként jól szórakoztam a dolgon, ilyenkor úgy érzem magam mintha egy irodalmi életben vennék részt, amihez igenis, hozzátartoznak a kulcsregények.
álmomban karafiáth orsi írt nekem a wiwen, pedig amúgy visszajelölni se hajlandó, hosszú levelet, a kék háttér, csak ez, ő volt a fal.
este borozás a kollégium lépcsőjén (ez lett volna a versem címe, ha adok neki), és novemberi fények. mint a kivilágított villamos. talán. megyek, már elkéstem.
2008. november 4., kedd
#629
10:46, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
aki boldoggá akar tenni, ezt vegye meg nekem.
2008. október 31., péntek
#628
20:49, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
tegnap művtöri után az ebédszünetben lementem a kapuhoz, végre vissza akartam kínálni fannit cigivel, de leelőzött és odanyújtott egy dobozt amiben izraeli cigi volt. aztán zuhogni kezdett az eső, és nem tudtunk mozdulni a kapu mellől, úgyhogy a többiek kiborultak és ötven percig láncdohányoztak, kedves volt. a kimerítő filozófia után nagyszüleimnél vacsoráztam a margit körúton, aztán boroztunk az akadémiánál, aztán négyesben forraltboroztunk a szimplában késő éjjelig. ma angie és nóra, már úgy vártam rájuk, aztán apukámmal voltunk a temetőben, és kivételesen nem az új könyvespolcukról meg gergőbabáról beszélgettünk, hanem százéves kanyargós égi dolgokról, örültem. aztán a macskaköves utcád, muskátlis belsőudvarod, gázsütős konyhád, mi a stratégia? hatalmasra nyitott szemekkel figyelek, és majd meglátjuk.
2008. október 29., szerda
#627
23:18, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
ma reggel épp ilyen volt, valahogy mostanában mindig parti nagy, száz éve ismerem azt a verset, és mindig kíváncsi voltam, mikor lesz éppolyan, és ma minden stimmelt, a kakaóscsigáig.
logikán megint csokit ettünk, és egy hatperces lendvaiildikó-hegedűslóránt meccset elemeztünk másfél órán keresztül, szuperjó volt, bár közben kétszer elaludtam, ó az az utánozhatatlan fáradtság.
argh, most a töredékét sem írtam le.
2008. október 27., hétfő
#626
21:28, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
hazaértünk,
ma bementem az egyetemre, és kitörő otthonosság fogadott, annyira örültem. a kulturális térszemléletek apropóján a tanár részletesen elmesélte hogy húszévesen hogy csúszott szét a személyisége a napi három jointtól, boldog eltés kilencvenes évek. imádom az egyetemet, egy jó cigit annácska? milyen volt bécs?
előszöris hiányzik sara, aki ilyen háromfelkiáltójeles lány, és egy vidám színes lakása van egy régi bécsi házban, amilyenek pesten is vannak. mindenhol villamossínek. piros villamosok. apfelpuncs és aranyozás és szecesszió. schönbrunn sötétedés előtt álomszerűen, ahová egy elhagyott villamossal megyünk, kifelé a mariahilferstrassén. schönbrunn a lila sötétségben a franciakerttel, sara magyarul énekel. utolsó nap a sétálóutcában már majdnem karácsony, és sara hétkor elmegy az egyetemre, és végtelen a reggel. annak örültem legjobban, hogy az anna felhívott, akit a sabbatpartiról ismerek, és bécsben tanul, és kétszer találkoztunk de elhívott bulizni mikor megtudta hogy ott vagyok. meg annak örültem, amikor a múzeumokban rájöttem, hogy a legtöbb képet már láttam valamikor nagypapámmal. emlékképek nagypapámmal tízévesen a szépművészeti parkolójában, vagy a piros trolibuszon a zsinagóga előtt, ahol a chagallt láttuk, azt hiszem ennél nagyobb dolog nem is lehetne a birtokomban.
itthon a bearanyozódott város, katolikus templomokban találom magam, ma a szent annában, mert épületleírást kellett róla csinálnom, és nem is emlékeztem hogy ennyire jól néz ki belül, és az a szelídség, mint bátyám tizenhat évesen a tihanyi apátságban. a dürer-kert és a szimpla ugyanilyen meleg fényekben. angol szak, városliget. az első forraltborunk idén. a város fényeinek felkapcsolása a várból. látlak téged és látom budát. hát igen, mi kell még.
2008. október 21., kedd
#625
8:25, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
néha még elkerül a tökéletesség, és a lakóteleppel álmodom, ahol dórival fognak élni, meg a volttal álmodom, és sikítani kell az idegenségtől. tegnap kiderült hogy az egész világ dóri, az ebédszünetben, a hegyről hazavezető buszon és a művészeti életben egyaránt, és persze a fontosabb helyeken, néha még felriadok a lehetetlenségére, hogy én valaha a rubin étterem teraszán ültem sylvia plath regényével a kezemben, a reggel a legnehezebb, olyankor elfelejti az ember hogy minden tökéletes, és hirtelen nem biztos benne hogy miért is kéne folytatni. és akkor megmentik az embert a reggeli sms-ek. egy tökéletes világban persze nem kell az embert megmenteni, de az még hátravan.
szóval úgy tűnik holnaptól hasnerstrasse.
2008. október 17., péntek
#624
17:44, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
akarok kockáspadlós konyhát, ehhez talán ennyit tudnék hozzáfűzni (a szó nem leli számat)
ma csokis kávét meg tejporos earl grey teát ittam a márkkal, és valamiért mellette jöttem rá, hogy rendben van minden. hogy egy élet a hajnali ismeretlen fiúkkal, a rozéfröccsökkel, a pszichoterápiával és a napi egy doboz marlboroval is normálisnak nevezhető. nem azt mondom hogy kötelező így, de ez is teljesen rendben van. a várossal a versekkel az egyetemmel és a filozófiával. tágak a határok. én pedig valójában egyáltalán nem vagyok spiegelmann laura, hanem egy tudatos és összeszedett nő.
egy kockáspadlós konyha, piros bútorokkal, amiben éjjelre vágni lehet a füstöt, vagy valami hasonló, még nem tudom egészen pontosan, de már elhiszem hogy létezik olyan helyzet, amiben tényleg boldog tudnék lenni
2008. október 15., szerda
#623
9:22, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
halványan látszódik minden az eseményhorizonton, ez laura szava, szeretem (sokat gondolkodom rajta, hogy ki lehet, tegnap mikor egymás után feltűnt benne nick cave meg az űrhajós, majd egy teljes novella a tihanyi-félszigetről, megfordult a fejemben, lehet hogy én vagyok spiegelmann laura, csak nem tudok róla, nem is csodálkoznék, amennyit iszik az a lány)
szóval a dolgok menete, mostanában leginkább arra próbálok bizonyítékot találni, hogy tényleg létezem, jó kis feladatot választottam, ez már descartes-nak se sikerült, az episztemológiai verem, a filozófiatanárunk ezt olyan ellenállhatatlanul viccesen mondja, a már egyszer megtörtént dolgok utólagos megkérdőjeleződése kirántja lábunk alól a talajt, de én minden erőmmel próbálok földet érni, nagy mértékben jelen van az űrhajós-motívum, anyukám azt mondja hogy szerinte létezem, kivéve azt az esetet, ha ő sem létezik, hát nem jutunk messzire, de legalább kedves a légkör
egyébként olyan napokat szeretnék, mint a tegnapi, mikor süt a nap, színesek a fák, a legszebb pulóveremben megyek át a legszebb campuson, kicsit még bennem van a hétfő éjszaka varázslata, nem biztos hogy vagyok de nem is érdekel, csak a nap meg a szépség meg az egyetem, ez a köztes állomás reggel és este közt, izgalmas fotós órám lesz, és megyek a büfébe
2008. október 12., vasárnap
#622
22:59, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
miért nincs az egyetemen guys management szak??!
2008. október 11., szombat
#621
12:23, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
varró daninak ma van az esküvője!
megvettem spiegelmann laura könyvét, rengeteg kétségem van, de még mindig minőségi irodalomnak tartom, másrészt az a könyv a bibliám, kellett hogy megírja valaki a szakítást, ezt az esztelen tragédiát. (nem az enyémet, hanem általában.) valamiért annyira megnyugtat, ha a dolgok meg vannak írva. (az is megnyugtató volt, hogy a szerelmünk is meg van írva, elmúlt, ez rendben, de emlék van neki állítva, de sajnos kiderült, hogy az csak egy béna lektűr, amiért legalább fizet az ulpius ház, valamiből élni is kell.)
erről tehát egyszer és mindenkorra. tegnap olyan színben világított a város, mint a laurakönyv borítója, aztán a szimplában ránk sötétedett, és tetszett ez a sötétség. let's dance to joy division.
2008. október 9., csütörtök
#620
9:08, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
héé a trend union előadás nem kilenckor kezdődik? kicsit szét vagyunk esve. nyilván a tegnapi háromórás vázlatírás következtében, mikor a mai racionalizmus-empirizmus vitához próbáltunk írni egy hand-outot, képzelhetni, mekkora sikerrel. csak annyi lett az eredménye, hogy szétesett az agyunk, és nem bírtunk összefüggő mondatokban beszélni. (gyula persze nem tolta oda a képét.) ellensúlyozásképpen vettem tusfürdőt bécsbe. az ilyenek lényegesek. néha ma is, amikor járkálok a városban, hirtelen elönt a Varsói Fürdőszoba Illat, és azt nem adnám semmiért, félelmetes kémia.
meg amúgyis az ájulás környékezett egész nap, hihetetlen hogy még mindig így képes hatni rám ez a dolog, hogy kifekszem az egyetem édes kis kertjébe az aranyló őszi napfénybe, és egész ebédszünetben reszketek. szórakoztató. mindig bennem van a késztetés, hogy árnyaltan megfogalmazzam a véleményem, de nem megy, egyrészt mert percenként változik, és különben is túl bonyolult. rosszul vagyok tőle, annyi bizonyos. vajon törvényszerű-e, hogy ilyen undorító lesz a vége, és hogy egy ember ennyire nem állandó, hogy csak a hetvenszázaléknyi víz marad bennünk hasonló, hogy milyen közelséget és távolságot képesek bejárni, valamint kinek adtam magam??
na mindegy, sok kérdés, de nem kell annyira belemenni, annyi izgalmas dolog van. a megpróbáltatásokat egyre férfiasabban viselem. most pedig elmegyek meghallgatni, mi lesz a trend kétezerkilencben, komolyan beszélek, külsősöknek húszezer forint volt a belépő, ez mutatja, hogy a dolog vérre megy.
2008. október 8., szerda
#619
0:51, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
oh why is this period really necessary when i'm crying about this whole stuff like it WAS and now it isn't i build a house and i live in the outer space after all it wasn't my future i know very well already but it was it was it was and it was beautiful and it was happiness i can't tell with any word how i hate this and how i will do forever meanwhile i am glorious
2008. október 6., hétfő
#618
22:08, a bejegyzést amelie írta
| még nincsenek kommentek
a délutáni homály lilán bevilágít a betonfalakról, némított reklám a tévészenken, félálomban.
este egy elhagyatott lakást nézünk meg anyámmal, a gyermekvédelmi intézet és egy hajléktalanszálló között. de lenne szecessziós ablakom, közel, közel.
ragyogok, mint a téli belváros.
- A blogomról
- not really something to shout about
- Keresés
- Utolsó kommentek
- #637, amelie: de, olvasom :) akkor jó. »
- #637, stupidlovesong: köszönöm. (minden irónia- meg ilyesmimentesen, remélem érted. meg hátha itt... »
- #636, postmodernystka: én ezért szoktam kimásolni egy word file-ba előtte a jót... »
- Linkek
- freeblog főoldal
- freeblog admin
- Egyéb
